Ahogy
más kultúrák történeteiből tudjuk, hogy a mítoszok szerint nem
éppen kedves és segítőkész lényekkel találkozhatunk, még
akkor is, ha nem tettünk semmi rosszat. Kik is azok az oszlás
szagát árasztó draugrok, akik sok más mitológiai társukhoz
hasonlóan szívesen teszik pokollá az egyszerű halandók életét?
A draugrok tulajdonképpen élőhalottak, akik nem a mostani filmek
morgó-ténfergő zombijainak agyi szintjén állnak, hanem
rendelkeznek némi értelemmel, és bizonyos varázsképességekkel.
A folklór szerint egy draugr képes megnövelni testméretét és
tömegét, az ehhez társuló szupererő pedig minden bizonnyal
halálossá teszi őt az átlagos emberek ellen. Azonban egy draugr
nemcsak súlyát és erejét használhatja, hanem közvetett módokon
is végezhet kiszemelt ellenfelével, például azzal, ha őrületbe
kergeti áldozatát, majd kiszívja a vérüket. Legyőzöttek húsát
általában elfogyasztja.
A
draugrok képesek a jövőbe látni, átkot szórni bárkire,
befolyásolni az időjárást, alakot váltani, és bármikor
beléphetnek álmainkba is. Pusztító betegséget hozhatnak egy
településre, de nappal még átmeneti sötétséget is képesek
előidézni. Mágikus erejük jóvoltából még egy olyan állat is
megkergülhet, ha a szerencsétlen jószág éppen egy draugr sírja
közelében legelészett. Kivételes erejükkel általában kincset
őriznek, de szívesen keserítik meg azoknak az életét, akik
életük során megsértették őket, vagy valamilyen módon rosszat
cselekedtek velük kapcsolatban. Néha csupán azért léteznek, hogy
fájdalmat és pusztulást hozzanak az élőkre.
Mivel
esetenként a draugrot nem sérthetik fegyverek, ezért ellenfelének
puszta kézzel, csupán erejére és bátorságára támaszkodva kell
győznie, általában akkor ér véget a küzdelem, ha a draugr
visszakerül a sírjába.
Alakja
tovább él népszerű számítógépes játékokban, például a
Skyrimben, illetve különféle irodalmi művekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése